Új utak

2009FENYŐ MIKLÓS MÖGÖTT
Tagja lettem Fenyő Miklós tánckarának. Azóta is számos fellépésen és nagykoncerten volt és van szerencsém -Jampi Angyalként-, erősíteni a Rock  and Roll  életérzést.

2010 – Összejöttem a legcsodálatosabb nővel aki csak él a világban. Akihez jó hazajönni, mert egy nagyra nőtt, kedves, bájos kiscica, aki azóta is támogat, és aki emellett maga a Mount Everest, amit mindennap meg kell mászni, és akinek szívből dorombolok esténként. 🙂

2011 – Továbbfejlesztem Salsa tudásomat Ladányi Zoltán (Royal Salsa) segítségével.

2011 – Az Országos Latintánc Bajnokságon elért döntős helyezésünk után Rékával úgy döntöttünk, abbahagyjuk a közös versenyzést.


2012
– ÉS VÁLTOZÁSOK – ÚJRA
Új táncpartneremmel, Füle Krisztinával újult erővel kezdtünk neki a versenyszezonra való felkészülésnek, edzőnkkel, Vas Zsolttal.

2012Az első ceremóniamesteri felkérésem.

2013SZOMBAT ESTI LÁZ – 4. széria már a képernyőn is!

Ezúttal a műsorkészítők kértek fel, egyenesen a hat profi táncos egyikének.
Celeb táncpartnerem Dundika volt.
Bár a 2. adásban elbúcsúztunk a műsortól, mégis csupa jó emlékkel távoztam. Remek embereket ismertem meg és mindig örömmel emlékszem majd vissza arra az estére, mikor élő adásban tortával köszöntöttek szülinapomon. (Galéria)

2014 – 30 lettem… 🙂

2015 – Versenyek és tanítások töménytelen mennyiségben!

2016-2017 Belekóstoltam a PRO-AM (Profi-Amatőr) versenyzésbe, ahol a tanár a tanítványával indul a versenyen.
Hegedűs Enikő tisztelt meg azzal, hogy felkért erre a megtisztelő feladatra. Köszönhetően tehetségének és kitartásának, rengeteg táncot nyertünk meg.


2016 vége – Krisztivel úgy döntöttünk, hogy a közösen elért kimagasló eredményeink ellenére abbahagyjuk a közös munkát.
Versenyzős karrierem felfüggesztése és a ceremóniamesterkedés előtérbe helyezése

2017 – Nővérem, Évi bevezetése az Esküvők világába, majd maximális támogatása a szervezés elsajátítása terén.

2019 – levezényeltem a 100. esküvőmet ceremóniamesterként!

2021 -meglett a 150. esküvőm ceremóniamesterként!

2023 – Sikeresen meglett a 200. esküvőm is!

További képek a Galériában (fejlesztés alatt)


Mészáros Máté
Esküvő koreográfus
Ceremóniamester
Tánctanár

+36 20 446 9085